Beszámoló az egri szakmai kirándulásról

Szakmai kirándulást szervezett a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának Hallgatói Önkormányzata Főiskolánk összes karának bevonásával. A szakmai programnak a Dél-Borsodi Integrált Intézmény Borsodivánkai Intézménye adott otthont.

Március 29-én reggel 9 óra magasságában érkeztünk meg az Intézménybe, ahol 12:30-ig tartott a szakmai program. Nagy szeretettel készült és fogadott minket az Otthon vezetése, munkatársai és a bentlakók. Érkezésünkkor Lanczki Mariann Intézményvezető Asszony köszöntött bennünket, ezt követően az Otthon lakói fogadtak minket egy nagyon színvonala műsorral.

Ezt követően Főiskolánk hallgatói négy csoportot képezve, forgószínpadszerűen tekinthettek be a lakók mindennapi életébe. Az Otthon ápolói és mentálhigiénés munkatársai vezettek körbe minket és mutatták meg, hogy zajlik egy napi munkájuk a két ápolási részlegen, a kézműves foglalkozáson és egy csoportfoglalkozáson és minden felmerülő kérdésre nagy szeretettel válaszoltak.

Az udvaron eközben készült az ebéd, melyet a lakókkal közösen a karaoke party is színesített. A közös ebéd után kis csapatunk folytatta útját Eger felé.
Hálás köszönettel tartozunk a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Intézményvezető Asszonyának, Lanczki Mariannak, az ápolóknak, mentálhigiénés munkatársaknak és az otthon lakóinak, hogy megnyitották a kapuikat és betekintést nyerhettünk a mindennapjaikba és egy tartalmas, jó hangulatú délelőttöt tölthettünk együtt.

Még aznap délután a szállás elfoglalását követően ellátogattunk az Egri Főszékesegyházba. Szent István király 1004-ben alapította az egri egyházmegyét. Ezután kezdték el építeni a mai vár helyén a székesegyházat, vagy katedrálist, amely nevét a püspök tanítószékéről, katedrájáról kapta. Eszterházy püspök készítette el az első terveket, majd Pyrker érsek ismételten tárgyalt tervezőkkel és végül Hild Józsefet kérte fel a katedrális felépítésére. A Főszékesegyház 6 év alatt épült meg és 1837 május 6-án szentelték fel. Az épület főszobrásza Marco Casagrande olasz szobrász volt, aki a homlokzati Hit, Remény és Szeretet szobrot, a belső tér relifjeit és az angyal szobrokat faragta. Az esti szabadprogram keretén belül ellátogattunk Egerbe, a Szépasszonyvölgybe is.

A szombati napon egy közös pihenés erejéig ellátogattunk a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe, ahol az első barlangi fürdőrészt 1959-ben adták át. Az 1980-as évek elején újabb barlangjáratokat tártak fel, amit 1998 és 2005 közötti bővítés során alakítottak fürdőzésre alkalmassá.

Utolsó közös napunkat a Poroszlói Ökocentrumban töltöttük el, amely szórakoztató módon, modern, interaktív szemlélettel, játékosan tárja a látogatók elé a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát, ezzel hívva fel a figyelmet a természet kincseinek megőrzésének fontosságára.

Ismételten egy olyan közös kiránduláson vehettünk részt, ahol szakmailag is rengeteget kaptunk. Különös jelentősége van továbbá abból a szempontból is, hogy Főiskolánk minden kara részvételével valósulhatott meg. Szeretnénk köszönetet mondani a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának szervezői munkájáért, a kar Vezetésének, Oktatónak, Munkatársainak és Hallgatóinak a támogatásért. Külön köszönjük Dr. Kozma Gábor Rektor Úrnak a sok segítséget, mely nélkül ez a kirándulás nem valósulhatott volna meg.

További hírek
Cimkék