Hirek

Konferencia Pedagógiai Karunkon: a kompetenciafejlesztés a legjobb innováció!

A szarvasi Pedagógia Kar november 19-i online konferenciáján a gyermeki, tanulói kompetenciafejlesztés témakörét tárgyalták 84 résztvevő virtuális körében.

Az MTA részéről a 2020 novemberére meghirdetett Magyar Tudomány Ünnepe keretében szervezett a Gál Ferenc Egyetem hét alkalomból álló konferenciasorozatot, a pandémia miatt az online térben. Ennek harmadik eseménye a Pedagógiai Karon volt november 19-én, ahol a gyermeki, tanulói kompetenciafejlesztés témakörét tárgyalták.

A konferencia és workshop résztvevőit Dr. Kozma Gábor rektor köszöntötte. Kiemelte a Kar műhelyeinek több éves eredményeit a Dr. Lipcsei Imre főiskolai tanár, korábbi dékán által indított „Mester és tanítvány” programban, valamint a Vodafone Magyarország Alapítvány partnerségével, Bíró Gyula képzésfejlesztési igazgató vezetésével megvalósuló digitális pedagógiai projektben, továbbá ráirányította a figyelmet a differenciáló pedagógiai műhely társadalmi hasznosságára, és a mesék pedagógiai szerepét növelő képzési elemek fontosságára, aminek széles körű hatása nemcsak a szívet-lelket gyönyörködtető mesére vágyó gyermeknek,  hanem a nevelők és a szülők lelkének is fontos.

Dr. Katona Krisztina dékán a konferencia elnökeként a tudomány és a gyakorlat képzéseket erősítő komplex hatására hívta fel a figyelmet. Szabóné dr. Balogh Ágota dékánhelyettes és Dr. Lestyán Erzsébet adjunktus, egyetemünk továbbképzési vezetője előadásai a tanulói kompetenciafejlesztés egy-egy témakörét tárgyalták. Szabóné dr. Balogh Ágota adatokkal is alátámasztva világított rá arra, hogy az informatikai lehetőségekkel miként fejleszthetőek a kognitív képességek. Dr. Lestyán Erzsébet előadásában a differenciált fejlesztési formákban rejlő lehetőségeket mutatta be. Mindkét előadás egy hosszabb, négy tanéves kutatómunka eredményeit tárta a hallgatóság elé.

A két előadást követően a Karon a több mint egy évtizedes hagyományra visszatekintő „Mester és tanítvány” sorozat folytatódott.  A tudományos diákkörök mellett ez ad lehetőséget a tehetséges hallgatók bemutatkozására, ami a tanár és a tanítvány közös munkájának eredményeire épül. Idén a mese és mesemondás került a középpontba, aminek jelentőségét Dr. Katona Krisztina dékán, főiskola tanár foglalta össze, majd tanítványai közül Kocsis Nikolett és Kelemen Petra III. eves óvodapedagógus jelöltek több meserészlet és mese bemutatásával is illusztrálták az előadásban tárgyaltakat.

A pandémia kényszere miatt online formában megtartott pedagógiai konferenciát kiemelkedő szakmai érdeklődés kísérte, hiszen 84 regisztrált résztvevő követte végig a tudomány és a szakma egymást erősítő üzeneteit.

– kgj –

 

További hírek
Cimkék