Egészség- és Szociális Tudományi Kar

A „Böjti időszak és egészség” pályázatunk eredményei

A GFE Egészség- és Szociális Tudományi Kara a Regionális Wellness Egyesülettel karöltve írta ki a „Böjti időszak és egészség” címmel pályázatát. A cél az volt, hogy bemutatásra kerülhessenek a böjti időszak megélésével kapcsolatos gondolatok, amik mindenki számára fontosak és megerősítőek lehetnek a testi-lelki felkészülés egészséghez is kapcsolódó üzeneteivel. A pályázat nyitott volt Egyetemünk több megyére kiterjedő nagy családjának valamennyi tagja számára, a hallgatóknak, oktatóknak és munkatársaknak is.

A felhívásra hét pályamunka érkezett, mindegyikük nagyon színvonalas volt. A zsűrit nehéz helyzet elé állította, amikor az eredményhirdetés miatt rangsorolni kellett azokat, mert a mindennapokban fontos és értékes, elkötelezett gondolatokra épültek, jó példákat mutattak be. A helyezések:

I. helyezett: Berta Gabriella, a Pedagógia Kar óvodapedagógus szakos hallgatója
a pályamunka témája: A böjti szokásokon át a mentális felkészülésig
II. helyezett: Fóris Tímea, a Pedagógia Kar óvodapedagógus szakos hallgatója
a pályamunka témája: A böjt eredetétől a húsvéti szokásokig
III. helyezett: Dutkon Dominika, a Pedagógia Kar titkárságvezetője
a pályamunka témája: A kovászos kenyér egészségre gyakorolt hatása
IV. helyeztett: Kövécs Ildikó, a Teológiai Kar könyvtárvezetője,
a pályamunka témája: Bingeni Szent Hildegárd életútja és a gyógynövények kapcsolata a böjttel
Különdíjban részesült: Vidóné Soós Róza, az Egészség- és Szociális Tudományi Kar könyvtárosa.
a pályamunka témája: Mindennapi kenyerünk

Az oklevélben kifejezett elismerés mellé a Regionális Wellness Egyesület jóvoltából az egészséges táplálkozást biztosító élelmiszer ajándékot is kaptak a pályázók: egyebek mellett zabkása, bulgur, kuszkusz, hajdina, köles, vöröslencse, biolekvár és bioüdítől is.

A szervező Egészség- és Szociális Tudományi Kar, valamint a Regionális Wellness Egyesület nevében is tiszta szívből gratulálunk valamennyi pályamunkához! Köszönjük, hogy megtisztelték közösségeinket gondolataik közreadásával, és kívánjuk, hogy munkájukat továbbra is kísérje a többiek megbecsülése, szeretete – és érdeklődése is a nagyböjt testi-lelki egészség-üzenetei iránt!

További hírek