Hirek

Szarvas Város kitüntetéseit kapták GFE Szarvasi Gyakorlóintézményesek

Szarvas Város Pedagógiai Díj kitüntetését vehette át Koppányiné Langó Zsuzsanna a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézményének igazgatóhelyettese, szakvezető tanító 2021. július 23-án Szarvas Város Napján. Az ünnepi alkalmon Pusztai Liza a GFE Gyakorlóintézményének tanulója Szarvas Város Ifjú Tehetsége elismerő címben részesült. Szeretettel gratulálunk kitüntetettjeinknek!

A két díjazott laudációja:

Szarvas Város Pedagógiai Díj kitüntetettje Koppányiné Langó Zsuzsanna

Koppányiné Langó Zsuzsanna, a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda gyakorló általános iskolai intézményegységének vezetőtanára/tanítója, igazgatóhelyettese. Koppányiné Langó Zsuzsanna 1988-ban szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán. 2009-ben a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Karán differenciáló szakpedagógus szakvizsgát szerzett. Tanítói pályáját Nagykőrösön kezdte 1991-ben, majd férje révén került Szarvasra és Szarvas város Polgármesteri Hivatalának Szociális Osztályán dolgozott ügyintézőként, illetve Békésszentandrás Nagyközség Polgármesteri Hivatalában családgondozó munkatársként. 1999-ben nyert felvételt a Körös Főiskola Pedagógusképző Karára, amelynek jogutód intézményeiben mai napig is teljesíti szolgálatát szakvezető tanítóként, igazgatóhelyettesként. Szakmai elhivatottságát mind a köznevelésben, mind a felsőoktatásban kamatoztatja, elhivatott alsó tagozatos tanítóként, osztályfőnökként, tehetségműhely vezetőként, és szakvezető tanítóként a tanító szakos hallgatók képzésében. Bekapcsolódik a felsőoktatási feladatok ellátásába, elsősorban tervezési, tantárgypedagógiai szemináriumok egyes tartalmi elemeinek megtartásában. Gyermekszeretete, jó szervezői készsége mellett korszerű infokommunikációs ismeretekkel rendelkezik, amelyek folyamatosan kerülnek beépítésre az általános iskolai tanítás módszertanába, illetve főiskolai hallgatók tantárgypedagógiai alkalmazott ismereteibe. Több éves munkaközösség-vezetői munkáját követően igazgatóhelyettesi megbízást kapott a Gyakorló Általános Iskola intézményegységében. Munkáját kooperativitás, a gyermekszeretet, a tudás- és képességközpontúság, alaposság és módszertani sokszínűség jellemzi. Részt vesz az intézmény szakmai innovációs tevékenységében, tantárgyi, tartalmi kísérletekben, illetve a hallgatók tervezési gyakorlatának folyamatos frissítésében.

Bemutató órái népszerűek a térség pedagógusainak körében, illetve az egyházmegye pedagógus szakmai közösségeiben. Munkásságát a Szent István Egyetem Pedagógusképzésért díszéremmel ismerte el – 2012 -, illetve 2013-ban elnyerte az Apáczai Kiadó szervezésében „Az év tanítója” címet.

Hallgatói szeretettel és szakmai tisztelettel ismerik és elismerik munkáját, a gyermekek és kollégák, szülők bizalommal fordulnak hozzá, országos szakmai közösségek örömmel fogadják szakmai-módszertani instrukcióit. Tagja az Országos Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének.

Koppányiné Langó Zsuzsannát a pedagógusképzésben végzett országos jelentőségű munkájáért, a szarvasi pedagógusképzés hírnevének öregbítéséért, szakmai munkásságáért és elhivatottságáért, minta értékű pedagógiai gyakorlatáért javaslom Szarvas Város Pedagógiai Díjának elnyerésére. Felterjesztésemmel olyan, az elismerés feltételeiben megfogalmazott pedagógust javaslok, akinek pedagógiai munkássága minden tekintetben az innovatív, a módszertani újításokban élen járó pedagógus és vezető arcélét rajzolja.”

Szarvas Város Ifjú Tehetsége elismerő címben részesült Pusztai Liza

Pusztai Liza a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskolájának nyolcadik osztályos diákja.

Liza kimagasló tehetsége elsősorban a sport területén és a tanulmányi területen mutatkozik meg. Az elmúlt nyolc év számtalan sport, és táncművészeti verseny nemzetközi, országos, regionális elismerést hozott számára. Kitűnő tanulmányi munkásságát jelzi, hogy minden tanulmányi évet kitűnő tanulmányi eredménnyel teljesített, és a tantárgyak többségéből minden tanévben dicséretben részesült.

Liza 2015-ben kezdett versenyszinten táncolni, hip-hop stílusban. 2015-től a Szarvasi Női Kézilabda Klub igazolt játékosa. Táncművészeti ágban szóló duó és csoportban is nemzetközi dobogós helyezéseket ért el.

Kreativitása, kimagasló intellektusa, munkához való alázatossága a mindennapokban is érzékletes. Osztály és iskolaközösségéért elkötelezett, feladatokat, szolgálatot örömmel vállal.

Az elmúlt hat év kiemelkedő – 1-10 megyei, regionális, országos, nemzetközi helyezés – sport és táncművészet téren:

Táncművészet-hip-hop:

  1. őszén kezdett táncolni, 2016/2017-es évadtól versenyszerűen táncol.
  • március Ritmuscsapatok Országos Táncversenye, hip-hop gyerek duó kategória 1. hely
  • április International Dance Organization IDO Táncverseny hip-hop gyerek duó kategória 1. hely
  • február Ritmuscsapatok Országos Táncversenye hip-hop gyerek csoport kategória 1. hely
  • április Ritmuscsapatok Országos Táncversenye hip-hop gyerek csoport kategória 3. hely
  • április Fusion Dance Contest nemzetközi verseny hip-hop gyerek duó kategória 2. hely
  • június Ritmuscsapatok Országos Táncversenye, hip-hop gyerek duó kategória 3. hely
  • február ZsooDance Fest országos minősítő verseny hip-hop gyerek duó kategória bronz minősítés
  • február Dance Universum nemzetközi minősítő verseny hip-hop gyerek duó kategória ezüst minősítés
  • március Dance Universum nemzetközi verseny hip-hop gyerek szóló kategória 4. hely
  • február Dance Universum nemzetközi minősítő verseny hip-hop gyerek duó kategória ezüst minősítés
  • február Dance Universum nemzetközi minősítő verseny hip-hop gyerek csoport kategória arany minősítés
  • február Ritmuscsapatok Országos Táncversenye hip-hop junior csoport kategória 3. hely
  • augusztus Ritmuscsapatok Just Clear Fitness Festival hip-hop junior csoport kategória 3. hely + legdinamikusabb koreográfia különdíj
  • május Dance Universum nemzetközi minősítő verseny hip-hop junior duó kategória ezüst minősítés

Sport-kézilabda:

Szarvasi Női Kézilabda Klub igazolt játékosa 2015. évtől

  • 2017/2018. idény Kézilabda Gyermekbajnokság Lány LU13 2. osztály Badó László régió Alsóház 2. hely
  • 2018/2019. idény: Kézilabda Gyermekbajnokság Lány U14 korosztály 3. osztály Badó László régió B-D ág 3. hely
  • 2019/2020. idény Kézilabda Gyermekbajnokság Lány U15 Terület II. B csoport (2005-2006) 4.hely

A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola nevelőtestülete nevében egybehangzóan támogatjuk Pusztai Liza tanulónk díjjal való kitüntetését, elismerését, mint Szarvas város ifjú tehetségét, reménységét.”

 

További hírek
Cimkék