Egészség- és Szociális Tudományi Kar

Október 1. az Idősek Világnapja – átadták Gyulán a Diploma Honoris-díjat

A Gál Ferenc Egyetem és a Békés Megyei Központi Kórház idei Diploma Honoris-díját Gurzó Anna nyugalmazott főnővérnek adták át az Idősek Világnapján.

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-ét az Idősek Világnapjának. Ez a jeles nap nem csak idős, szeretett rokonaink iránti tiszteletünk kifejezésére ad lehetőséget, de arra is, hogy elismerjük azon szakemberek tudását, munkásságát, akik egy életen át másokért dolgoztak.

Ilyen megbecsülést jelent a Diploma Honoris, amit a Gál Ferenc Egyetem és a Békés Megyei Központi Kórház immár több mint tíz éve létesített és évenkénti átadásával azon kollégák előtt tiszteleg, akik az ápolás területén kimagasló teljesítményt nyújtottak, mind emberileg, mind szakmailag.

2021-ben Gurzó Anna nyugalmazott főnővér részesült a Diploma Honoris kitüntető oklevélben, amit az Idősek Világnapjának gyulai ünnepségén Dr. Becsei László, a kórház főigazgatója és Dr. Beke Szilvia dékánhelyettes adtak át. Gurzó Anna 1973-tól nyugdíjazásáig a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházának II. Belgyógyászati osztályán dolgozott, kezdetben osztályos ápolóként, majd 1987. január 1-jétől főnővérként.

Anna nővérnek több évtizedes pályafutása során legfontosabb célja az volt, hogy jó hírű legyen az osztály, ahol dolgozott. Főnővéri munkája során igyekezett elődje, Eliz nővér tanácsait tovább vinni és mindent megtett azért, hogy egy összekovácsolódott és jól együttműködő ápolói munkacsoport álljon a betegek rendelkezésére, azok mihamarabbi gyógyulása érdekében.

Kollégái gondolatai jól jellemzik Anna nővér mindennapjait: „Korrekt volt, kiszámítható. Tudott egy mosollyal jutalmazni, igazi karmesterként a szemével és a nézésével is tudott irányítani. Szakmai tudást, a szakma iránti elkötelezettséget és emberséget tanulhattunk tőle. Mércéje magas volt, amit nem csak ő teljesített, hanem dolgozóitól el is várt. Építő jelleggel dicsért vagy dorgált, mindezzel elérte azt, hogy a jóra és a minőségi betegellátásra törekedjünk.”

A Gál Ferenc Egyetem szívből gratulál és hosszú, boldogságban, egészségben gazdag életet kíván a Diploma Honoris díjazott Gurzó Anna nyugalmazott főnővérnek!

(fotó: Gyulai Hírlap)

Diploma Honoris

További hírek
Cimkék