hirek

Nyílt Nap a Pedagógiai Karon

Október 22-én dékáni köszöntővel indította a Gál Ferenc Egyetem szarvasi nyílt napját. A helyi középiskolásoknak és a GFE két technikuma végzőseinek tartott továbbtanulási tájékoztatót Dr. Katona Krisztina dékán, köszöntőjével bemutatva a GFE-t, és különösen is a Pedagógiai Kart. Kiemelte a kiváló kollégiumi, a változatos sportolási és kulturális lehetőségeket, a jó közösségeket, a külföldi egyetemi partnereknél Európa-szerte választható Erasmus ösztöndíjas részképzést, a képzések gyakorlati elemeit.
Kovács Katalin egyetemi oktatási igazgató, szarvasi tanulmányi osztályvezető a felsőoktatási felvételi eljárásról, a Karon indítani kívánt szakokról, a felvételi pontszámítástól, valamint az alkalmassági követelményekről, a megváltozott jogszabályokról szólt.

Az érdeklődő diákok a Nyílt Napon megtekinthették a Pedagógiai Kar bemutatkozó filmjét, és bejárták a könyvtárat és a kollégiumot is.

Köszönjük a szarvasi köznevelési intézményeknek, hogy biztosították tanulóiknak a megjelenést ezen beiskolázási alkalmon, illetve köszönjük a vidékről érkező érdeklődőknek, szüleiknek, hogy részt vettek a Pedagógiai Kar Nyílt Napján.

További hírek