Egészség- és Szociális Tudományi Kar
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központja immáron ötödik alkalommal rendezte meg az egyik legnagyobb hazai egészségturisztikai konferenciát. A konferencián a hazai gyógy- és wellness fürdők vezetői, valamint a téma kutatóinak meghatározó képviselői vettek részt közel negyven előadással.
A plenáris ülésen a résztvevők betekintést kaphattak Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója jóvoltából az adatvezérelt ágazatirányítás és az egészségturizmus kapcsolatáról, valamint az elkövetkező időszakot meghatározó stratégiai elemekről. Hasonlóképpen mind a Parádfürdői Kórház főigazgatója, mind a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója igyekezett bemutatni mindazon lehetőségeket és fejlesztéseket, melyek hozzájárulnak a COVID utáni állapot rendezéséhez és az ágazat ismételt fellendüléséhez.
A konferencia a járványügyi helyzetre való tekintettel online került megrendezésre, amely ugyan a személyes találkozás hiányát jelentette, mégis a szekcióülések lehetőséget biztosítottak a rendkívül értékes és érdekes műhelybeszélgetésekre.
A tudományos ülés fókuszpontjában a világjárvány okozta nehézségek, ezzel kapcsolatos új megoldási alternatívák és trendek kerültek, melyre új árnyékként vetült rá az elmúlt napok ukrán-orosz konfliktusból adódó helyzet.
Az eseményen a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karát Dr. Beke Szilvia dékánhelyettes, főiskolai tanár képviselte, aki a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársával, Petróczki Gábor kommunikációs és monitoring-munkatárssal, közös előadásban mutatta be „Kihívások és lehetőségek a mindennapokban a turizmus területén Gyula város példáján keresztül” címmel az elmúlt három év vendégelégedettségi mérésének eredményeit.
Előadásuk egy az elmúlt időszak longitudinális elemzésén keresztül szemléltette, hogy a 2019-es járványmentes időszakhoz képest, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a szektor képviselőinek 2020-ban, s hogy milyen visszarendeződés volt tapasztalható a városban 2021-ben.
A szekció keretén belül hasonlóképpen, ugyanakkor más nézőpontokból igyekeztek az előadók rávilágítani azokra az új megoldásokra és kihívásokra, mellyel az elmúlt időszakban az ország valamennyi szolgáltatójának szembe kellett néznie, illetve a post-covid és a belföldi turizmus kiaknázatlan fejlesztési lehetőségei is előtérbe kerültek.