Hirek

Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) a GFE részvételével

2022-ben Szegeden került megrendezésre a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS), a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága és a Szeged-Csanádi Egyházmegye közös rendezvénye. Az egy hetes rendezvénysorozat több programja a GFE szegedi Teológiai Karának épületében, illetve az Egyetem aktív részvételével került megrendezésre.

Szeptember 20-án, a Glattfelder teremben Dr. Czagány Gábor (GFE-GK, főiskolai docens; Keresztpont Egyesület) Mi fán terem a méltányos kereskedelem? című interaktív előadás keretén belül a világ legjelentősebb etikus kereskedelmi mozgalmát mutatta be egy termékkóstolóval egybekötve.
Szintén szeptember 20-án, Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadója által összeállított kiállítás megnyitójára került sor Egyetemünk Klebelsberg termében.
A nap záróprogramjaként Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára tartott telt házas előadást a Klebelsberg teremben az üldözött keresztények helyzetéről, illetve a Hungary Helps Programról.

Szeptember 23-án, pénteken „Megújulni közös értékeinkben” címmel a Teológiai Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetője, Dr. Horváth Gábor főiskolai tanár közreműködésével egyháztörténeti konferenciát rendeztek, amely a Szegedhez kötődő és az országos jelentőségű személyek, illetve történelmi programok társadalomformáló hatásait, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és Dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök szociális tevékenységét, illetve az elmúlt három évtized egyház és társadalom közötti kapcsolatának eredményeit mutatta be.

Szeptember 24-én, Egyházmegyénk fővédőszentjének, Szent Gellért püspök ünnepén a KATTÁRS Dóm téri Forgatag elnevezésű eseményen napközben óvodás és iskolás gyerekcsoportok, táncegyüttesek, színitársulatok léptek fel a Dóm téren, majd ugyanitt családoknak és fiataloknak szóló programok követték egymást. A mintegy 300 fellépő számára az öltözőket, illetve pogácsát és frissítő italokat a GFE biztosította. A színpadi programok mellett több mint 50 kiállító szervezet, egyesület, mozgalom és szerzetesközösség színes programjai közül válogathattak az eseményre ellátogatók. Egyetemünk a fenntartásában működő szegedi Technikummal közös standján külön is bemutatkozott, és egész nap interaktív programokkal várta az érdeklődőket.
A Forgatag zárásaként a 16.00 órától a Klebelsberg terem, annak karzata és előtere zsúfolásig megtelt, ugyanis a GFE adott helyszínt az „Isten a bajban” c. kerekasztal beszélgetésnek, amely során Zsuffa Tünde író beszélgetett Dr. Csókay Andrással és Böjte Csaba testvérrel.
Ezúton is köszönet illeti azokat a munkatársakat, hallgatókat és önkénteseket is, akik az egy hetes KATTÁRS rendezvénysorozat GFE-t érintő programjainak sikeres lebonyolításában aktívan részt vettek.

KATTÁRS események képekben:
A képek forrása: Gémes Sándor

1. Dr. Czagány Gábor előadása


2. Érszegi Márk Aurél kiállítása


3. Azbej Tristan előadása


4. Megújulni közös értékeinkben c. egyháztörténeti konferencia


5. A GFE a Dóm téri Forgatagon

 


6. „Isten a bajban” kerekasztal beszélgetés Dr. Csókay Andrással és Böjte Csabával

 

További képek a szegedi KATTÁRS programjairól: https://kattars.hu/galeria

KATTÁRS GFE-s eseményeiről a Magyar Kurír beszámolói itt érhetőek el:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/miert-jo-fair-trade-termeket-vasarolni-es-fogyasztani-az-etikus-kereskedelemrol-kattars-on
https://www.magyarkurir.hu/hirek/tarsadalomformalo-erok-kozos-ertekeinkert-egyhaztorteneti-konferenciat-rendeztek
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-lelki-gazdagsag-es-sokszinuseg-forgataga-volt-csaladi-nap-dom-teren
https://www.magyarkurir.hu/nezopont/bojte-csabaval-es-csokay-andrassal-beszelgetett-kattars-on-zsuffa-tunde
https://www.magyarkurir.hu/hirek/mi-fiatalok-sem-lehetunk-kozombosek-szegedi-egyetemistak-hungary-helpsrol-es-az-egyhazrol

További hírek
Cimkék