Hirek

Bíró Gyula oktatónk előadása a XXV. Országos Óvodapedagógiai Szakmai Konferencián

Huszonötödik alkalommal rendezte meg az Óvodai Nevelés szakmai folyóirat az országos óvodapedagógiai összejövetelt, konferenciát 2022. október 28-án.  A konferencia középpontjában az óvodapedagógusok, pedagógusok és a gyermekek lelki egészsége, illetve az azt segítő hatékony módszerek álltak.
Bíró Gyula, a GFE Szarvasi Gyakorlóintézményének igazgatója, c.e. docens, a Pedagógiai Kar Nevelés- és Társadalomtudományi Intézetének oktatója, gyakorlati képzés vezető „A szakma terraformálása” – új utak és kihívások a pedagógusképzésben címmel tartott plenáris előadást.
Az előadásban a legújabb pedagógus léttel és pályával összefüggő, az óvodapedagógiát fókuszba helyező kutatási eredmények, továbbá az érték- és gyermekközpontú pedagógiai irányok kerültek bemutatásra azoknak a lehetőségeknek a felvillantásával, amelyek motiválttá tehetik a pálya iránt elkötelezett hallgatókat és már pályán lévő pedagógusokat.
Az előadás reflektált a folyamatos megújulás kényszerét jelentő szakmai hivatás megélésére, és azokra a tartalomfejlesztési irányokra, amely segítheti az ágazat munkapiaci pozíciójának javulását, és erősítheti azokat a szakmapolitikai törekvéseket, amelyeket a pedagógusképzés modernizációja jelent.
További hírek
Cimkék