Hirek

Sajtótájékoztató a Pedagógiai Karon a nyertes intézményfejlesztési pályázatról

November 17-én az RRF-2.1.2-21-2022-00017 azonosítószámú, „Komplex intézményfejlesztés a Gál Ferenc Egyetemen” című nyertes pályázat ismertetése kapcsán sajtótájékoztatóra került sor Szarvason a Pedagógiai Kar épületében. A projekt részeként a sportcsarnok komplex felújítása és a hallgatói centrum energetikai fejlesztése valósul meg.

A rendezvényen Prof. Dr. Dux László rektor hangsúlyozta, hogy az Egyetem, mint a Szeged-Csanádi Egyházmegye felsőoktatási intézménye különösen fontos feladatának tartja Békés megyében is a fiatalok képzését, továbbképzését, helyben maradását, valamint a korszerű, versenyképes tudással való felvértezését. Ezt a célt szolgálja és erősíti az 1,269 milliárd forint uniós vissza nem térítendő támogatásból Szarvason megvalósuló beruházás is.

Dr. Katona Krisztina dékán elmondta, hogy a felújításnak köszönhetően egy több évtizedes álom válik valóra az Egyetem szarvasi kampuszán. A megújult épületegyüttes a testmozgás mellett rekreációs tevékenységekre is lehetőséget ad majd, nemcsak az Egyetem polgárai, hanem a Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda tanulói, óvodásai számára egyaránt.

A sajtótájékoztatón az érdeklődők számára Váncza László, Ybl-díjas építész ismertette a beruházás tanulmánytervét.

A sajtótájékoztató zárásaként Babák Mihály polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és kifejezte, hogy Szarvason mindig rendkívül fontos volt az oktatás, ezért is fogadják örömmel a Kar felújítását.

Szarvas és Vidéke Szarvas Város Önkormányzata Hetilapja XXXVII. évfolyam 47. szám 2022. november 20. /8. oldal
KörösTV
Szarvasi Híradó – 2022.11.22.
A tartalomból:
Sikeres pályázat – felújítják a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Pedagógiai Karának épületkomplexumát

Körös TV – Facebook
Szarvasi Hét A Körös-szögi Hírműhely
Szarvasi Hét – Facebook
Newjsag
Newjság – Facebook
Beol
Beol.hu – Facebook

Fotók: Judik Alex

További hírek
Cimkék