Hirek

Magyar Tudomány Ünnepe a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karán

„Tudomány: út a világ megismeréséhez”.
MTÜ, 2022, mottó

A Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kara kapcsolódva a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány Ünnepe programsorozathoz 2022. november 29-én tartotta meg a Kar konferenciáját „Kihívások a pedagógusképzésben” címmel.
A programot Prof. Dr. Dux László rektor úr és Dr. Katona Krisztina dékán asszony köszöntő gondolatai nyitották meg a jelenlévő és az online térben tartózkodó hallgatóság számára. A konferencia résztvevőit a Békés Megyei Kormányhivatal képviseletében Gaál Roland hivatalvezető, a Békés megyei Önkormányzat nevében Szebellédi Zoltán alelnök, valamint Szarvas város képviseletében Molnár Etele alpolgármester köszöntötte. Ezt követően Dr. Kós Nóra egyetemi docens tartott előadást „Családterápia a pedagógiában” címmel, majd Dr. Kerepeczki Éva adjunktus „A természet újrafelfedezése” témakörben mutatta be kutatását.
A konferencia lehetőséget nyújtott, a több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező „Mester és tanítvány” sorozat folytatására. A tudományos diákkörök mellett ez a program a hallgatói tehetséggondozás egy másik prezentálási lehetősége, ahol a tanárok és tanítványaik közös munkája, eredménye kerül bemutatásra. Idén a zene és a matematika került fókuszba. Aradi Zsolt tanársegéd a zenei tehetséggondozás szerepéről, tudományos kutatásban való megjelenéséről beszélt, és tanítványai: Soczó Daniella, Gyurcsik Andrea, Kovács Enikő Lili, Mészáros Éva Eliza és Kolarovszki Dóra énekkel, zenei technikák bemutatásával illusztrálták, egészítették ki a megfogalmazott gondolatokat.
Bontovics Ignác tanársegéd a matematikai tehetséggondozás területén, a „Motivációtól a sikerekig – részvétel a matematika versenyeken” címmel tartott előadást, melyhez tanítványként Szél Adrien matematika műveltségterületes hallgató csatlakozott, aki a matematikaversenyeken szerzett élményeit, tapasztalatait osztotta meg a közönséggel.

 

További hírek
Cimkék