Egészség- és Szociális Tudományi Kar
A Gyulai Felsőoktatás Napjáról:
A Gál Ferenc Főiskola, a mai Gál Ferenc Egyetem a gyulai felsőoktatást 2017. január 31-én vette át. A GFE javaslatára Gyula Város
Önkormányzata az átvétel megörökítésére és a helyi felsőoktatás társadalmi szerepének kiemelésére január 31-et a Gyulai Felsőoktatás Napjának
nyilvánította. Ebből az alkalomból évente tudományos rendezvényre kerül sor a gyulai Városháza dísztermében az Egészség- és Szociális
Tudományi Karon művelt tudományterületeken és képzési ágakban.
• Az I. Gyulai Felsőoktatás Napját 2018.01.31-én tartottuk meg az egészségtudomány oktatásáról az MTA SZAB elnökének, a
felsőoktatási helyettes államtitkárnak és más előadóknak a részvételével.
• A II. Gyulai Felsőoktatás Napja 2019.01.30-án a szociális képzések, azon belül is a gyermekvédelmi ismeretek oktatásáról szólt országos
kitekintésben, amire meghívtuk a történelmi egyházak szociális képzést folytató felsőoktatásának vezető képviselőit.
• A III. Gyulai Felsőoktatás Napja 2020.01.29-én az egészségturizmus oktatásának kihívásaival foglalkozott a hazai egészségturizmus és
fizioterápia vezető szakértőinek előadásaiban.
• A IV. Gyulai Felsőoktatás Napja 2021.02.05-én a tudomány és vallás találkozásának témakörében a járványügyi helyzetre való tekintettel
online módon került megrendezésre.
• Az V. Gyulai Felsőoktatás Napja 2022.02.04-én tartottuk meg, a jövő egészségügyi képzése témában, a járványügyi helyzetre való tekintettel
online módon került megrendezésre.
• A VI. Gyulai Felsőoktatás Napját 2023. május 18-19-én rendezi meg a Gál Ferenc Egyetem és Gyula Város Önkormányzata
A segítő hivatások tudománya és művészete címmel.