Hirek

Átadták a Gál Ferenc Egyetemen a Pálfy Ferenc-díjakat

Rádi Kata, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit és Péntek Imréné – ők hárman vehették át először a Mihálffy Béla országgyűlési képviselő által alapított Pálfy Ferenc-díjat. Az ünnepélyes díjátadót kedden tartották meg, jelen volt azon Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Szeged leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármesteréről, Pálfy Ferencről nevezte el Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselője azt a kitüntetést, amellyel kedden azokat ismerte el, akik rendkívül sokat tettek a város fejlődéséért, gazdaságáért, tudományos vagy oktatási életéért. Továbbá példaértékű munkát végeztek Szeged kultúrájáért, sportjáért, egészségügyi és szociális jólétéért, közösségeiért vagy épp hitéletéért.

A Gál Ferenc Egyetemen megtartott ünnepélyes díjátadón jelen volt és elismerést adott át Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki beszédében többek közt arról szólt, hogy Pálfy Ferenc volt Szeged legsikeresebb polgármestere, akinek az életét a hazafias gondolkodás és a lokálpatrióta cselekvés jellemezte. Mint mondta, ma sincs emberibb és felelősebb gondolkodásmód, mint az, ami a tágabb és szűkebb szülőföld szeretetéből fakad. Közölte, páratlan a város történetében Pálfy Ferenc közösségépítő munkája, több mint 3 évtizednyi polgármestersége alatt a kunyhók városából a paloták városává vált Szeged.

A díjat alapító Mihálffy Béla arról beszélt az ünnepségen, hogy történelmi pillanat ez, és új korszakot nyit meg a polgári jobboldal életében Szegeden, a díj szimbolikusan összeköti a város korábbi és újkori történetét. Hozzátette, a díj egységet is teremt, éppen ezért szükségét látják annak, hogy biztosítsák a díj folytonosságát, ezért intézményesítik a kezdeményezést alapítvány formájában. Mihálffy hangsúlyozta, a díjat Pálfy Ferencről nevezték el, akinek az élete a város közösségének szolgálatában telt, ezért a kitüntetést minden évben olyan személynek ítélik majd oda, aki példaértékű munkát végez Szeged fejlődéséért és közösségéért.

Az első alkalommal a Pálfy Ferenc-díjat Rádi Kata, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója és vezetője, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója és Péntek Imréné, a GEMMA Központ vezetője vehette át.

Arról, hogy ki kapja az elismerést, Mihálffy Béla mellett Balogh Elemér korábbi alkotmánybíró, B. Nagy László, Szeged korábbi országgyűlési képviselője, Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora, Haág Zalán szegedi önkormányzati képviselő, a szegedi kulturális bizottság tagja, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, Kondé Lajos, a dóm plébánosa, Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány vezetője, Lázár Zoltán, a Jerney János Általános Iskola igazgatója, Nógrádi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség vármegyei igazgatója, Pál József, a Professzorok Batthyány Körének tagja és Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés alelnöke döntött.

Az eseményen Haág Zalán ismertette Pálfy Ferenc életútját. Kiemelte, egy alsóvárosi családból származó férfi volt, aki egészen 80 éves koráig, 32 éven keresztül vezette Szegedet. Rámutatott, mindig is a humanizmus és a haladás útján vezette a várost, tette mindezt a nagyárvíz idején is, amikor nem vesztette el reményét Szeged jövője iránt. A képviselő leszögezte, Pálfy Ferenc polgármestersége végére Szeged a legnépesebb vidéki város lett, megelőzve olyan településeket, mint Brassó vagy Temesvár. Haág Zalán hangsúlyozta, Pálfy Ferenc egész életét Szeged fejlődésére és a szegediek boldogulására tette fel.

Forrás: delmagyar.hu

Sajtómegjelenés:
szeged365.hu
szegedma.hu

 

További hírek
Cimkék