Hirek
Június 10-én tartották meg ballagási ünnepélyüket a GFE által fenntartott szarvasi Gyakorlóintézményben.
A Gál Ferenc Egyetem rektora nevében Dr. Katona Krisztina főiskolai tanár, dékán mondta el köszöntő beszédét, majd Babák Mihály, Szarvas város polgármestere fogalmazta meg gondolatait a ballagó diákoknak.
A Szent Klára Római Katolikus Plébánia, Ft. Dr. Kiss Imre atya, Dr. Borosné Veszeli Katalinon keresztül szólt a közösséghez.
A diákok ünnepi műsorát követően Bíró Gyula intézményvezető, c.e. docens köszönt el a ballagóktól.
Az „Év kisdiákja” díjat vehetett át négy év, több területen végzett kimagasló teljesítményéért, közösségi munkájáért Krecsmarik Roberta negyedik osztályos tanuló. Nyolc éven keresztül nyújtott kimagasló tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért az intézmény által adományozható második legmagasabb elismerést – Bóbita-díjat – vehette át Laurinyecz Levente és Steinmacher Tamás nyolcadik osztályos tanuló. Az intézmény által adományozható legmagasabb elismerést, a Vándor-díjat 2023-ban Tóth Iringó Anna nyolcadikos tanuló vehette át.
Baráth-Szekeres Anett, Steinmacherné Bimbó Anikó, Tóthné Truczka Anna, Bődi Péter, Huszárik Gábor szülők áldozatos munkáját is kiemelte az intézmény.
Podani Mihályné szakvezető óvodapedagógus, gyakorlati képzés-vezető emlékére alapított Ildikó-díjat, amely metszett üveglappal, oklevéllel, és anyagi elismeréssel jár, ebben az évben hatan vehették át: Sulyan Eszter szakvezető óvodapedagógus, munkaközösség-vezető, Kiri Anita tanár, Gulyásné Dékán Klára vezetőtanár, Kovács-Vida Júlia vezetőtanár, tanársegéd, Balogné Domokos Anikó dajka, Galát Jánosné gazdasági ügyintéző. A díjjal a hazai és Kárpát-medencei köz- és felsőoktatásért kiemelkedően és elhivatottan végzett munkájukat ismerték el. Bővebben