Hirek
Szarvas Város újratelepítésének 301. évfordulóján, a Város Napján 2023. július 23-án Pedagógiai Díjat vehetett át Bajomi-Nagy Éva igazgatóhelyettes, vezetőtanár a köznevelésben és a felsőoktatásban végzett szakmai munkásságának elismeréseképpen.
Bajomi-Nagy Éva 1983-tól kezdődően dolgozik a pedagógusképzésben, a felsőoktatásban, mint vezetőtanár, tantárgypedagógus. Szakmai pályafutását az a szakmai elkötelezettség határozza meg, amely összefonódik Szarvas várossal, és a Szarvas városban folyó pedagógusképzéssel.
Elkötelezett vezetőpedagógusként a köznevelés és felsőoktatás országosan is elismert szakembere. Publikációi elsősorban a testnevelés mozgásanyag tanításának alsó tagozatos tantárgypedagógiai gyakorlatát érintik, de gazdag az a publikációs tevékenység is, amely a mozgás és egészség kapcsolatának, a szomatikus prevenció és korrekció feladatainak megvalósítása, a háromtól tizennégy éves korig tartó időszakban témát öleli fel. Kutatási tevékenysége kiterjed a Magyarországon élő roma és nem roma tanulók táplálkozási szokásainak összehasonlítására, fókuszban a 10-12 éves roma és nem roma tanulók életmódjának vizsgálatával. Szakmai munkáját elhivatottság jellemzi, mozgáspedagógiai programfejlesztői munkássága országosan is szakmai elismertségnek örvend.
Az ünnepélyen Szarvas Város Ifjú Tehetsége Díjat vehetett át a GFE Szarvasi Gyakorlóintézményének diákja, Steinmacher Tamás.
Tamás kimagasló tehetsége elsősorban a sportok és tanulmányi területen mutatkozik meg. Az elmúlt nyolc év számos olyan egyéni tantárgyi verseny megmérettetést hozott számára, amely országos és regionális elismerést jelentett. Nyolc éves tanulmányi munkáját kiegyensúlyozottság jellemzi, több tantárgyi dicsérettel.
Tamás a Szarvas FC labdarúgója, korábban a békéscsabai NB II-es labdarúgó csapat játékosa. Asztalitenisz sportágban és labdarúgásban diákolimpiai első, második és harmadik helyezések birtokosa. Matematika és kémia tantárgyak megyei helyezettje, és kémia tantárgyból országos első helyezést tudhat magáénak.
A díjakat Babák Mihály Szarvas Város Polgármestere és Dr. Melis János Címzetes Főjegyző adta át a város képviselő testülete nevében.
![]() |
![]() |