Hirek

Kaszap Szabadegyetem: filmvetítés és könyvbemutató Szegeden

„A Levél – üzenet földünkért” filmvetítés és Átfogó Ökológia kötetbemutató Szegeden
2023. november 27. hétfő, 17.30 – Gál Ferenc Egyetem, Szeged
A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Átfogó Ökológia programjának és a Kaszap István Kollégium közös teremtésvédelmi programjára hívunk minden érdeklődőt!

Az eseményen levetítjük a The Letter (A LEVÉL) című dokumentumfilmet, amely Ferenc pápa Laudato Si’ – „Áldott légy” kezdetű enciklikájának születéséről szól, amelyet 2015-ben a környezeti krízisről és közös otthonunk megóvásáról írt.

A filmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, valamint a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia (FFJA) 2023. április 19-én mutatta be első alkalommal magyar felirattal Magyarországon, a Párbeszéd Házában.

A filmvetítést követően Nevelős Gábor SJ, az FFJA ökológiai referense és Prof. Dr. Benedek József, az FFJA Átfogó ökológia műhelyének vezetője beszélgetnek a film által felvetett kérdésekről, és bemutatják az FFJA által kiadott Átfogó Ökológia tanulmánykötetet is. A könyv az FFJA 2021. és 2022. decembere között rendezett, nyolcrészes fórumsorozatának előadásaiból készült értekezések gyűjteménye.

Időpont: 2023. november 27. hétfő, 17.30-20.00
Helyszín: Gál Ferenc Egyetem, Klebelsberg terem (6720 Szeged, Dóm tér 6.)

A részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.
The Letter (A LEVÉL)
magyar feliratos olasz dokumentumfilm, 81 perc, 2022

A Laudato Si’ Mozgalom és a Vatikán Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának együttműködése alapján született meg a The Letter (A LEVÉL) című dokumentumfilm Ferenc pápa Laudato Si’ – „Áldott légy” kezdetű enciklikájáról, melyet 2015-ben írt a környezeti krízisről és közös otthonunk megóvásáról.

A Szentatya a körlevélben kifejezte óhaját, miszerint „mindenkivel párbeszédet” szeretne kezdeni erről a témáról. A filmben a világ négy különböző pontjáról meghívott egyszerű, de felelős embereket ismerhetünk meg, akik az addig méltatlanul elnyomott „hangokat” közvetíthették a Földünk sorsát érintő kérdésekben. A Szenegálból, az Amazonas vidékéről, Indiából és Hawaiiról érkező szereplők eddig példa nélküli párbeszédet folytathattak Ferenc pápával, képviselve a klíma-menekültek, az őslakosok, a fiatalok és a természet szempontjait. Ez a dokumentumfilm a Rómába vezető útjukat, és az ott lezajlott rendkívüli élményeiket követi nyomon, tele megindító személyes történetekkel, valamint a bolygónk válságáról, illetve annak természetre és emberekre gyakorolt hatásáról szóló fejleményekkel.

Előzetes

Átfogó Ökológia – Párbeszéd hit és tudomány között a Laudato si’ enciklika jegyében – tanulmánykötet

Prof. Dr. Benedek József így ajánlja a könyvet: „Felelősséggel tartozunk a teremtett világ gondozásáért. Ökológiai megtérésre van szükségünk, amelynek része, hogy újra megismerjük és felfedezzük a természet és a teremtett világ értékeit. Harmonikus viszonyt kell kialakítanunk a környezetünkkel, és ehhez hozzátartozik az Isten-ember-természet kapcsolat tudatosítása is. Az ökológiai megtérés erősíti a fenntarthatósági törekvéseket, és a fenntarthatósági szempontok beépülése a társadalom működésébe elősegíti az ökológiai megtérést.”

A kötet nyolc fejezetben tárgyalja a Ferenc pápa által 2015-ben kiadott Laudato si’ (’Áldott légy’) enciklika fő témáit (zöld gazdaság, fenntartható életmód, ökológiai válság, szegénység, fenntartható közösségek, környezetváltozás, társadalmi igazságosság). Minden rész két szerző írásából áll, akik tükörben mutatják be a tudományos és keresztény szempontokat.

A könyvet két szerkesztője, Prof Dr. Benedek József (a Miskolci Egyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanára, a kolozsvári Fenntartható Fejlődés Kutatási Központ igazgatója, az MTA külső tagja) és Nevelős Gábor jezsuita szerzetes (a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia ökológiai programjainak referense) mutatja be.

Az Átfogó ökológia kötet 2022. október 20-án jelent meg az FFJA gondozásában. A kötet első kiadása nagyon gyorsan elfogyott, a második kiadás idén novemberben jelenik meg, és a Jezsuita Kiadónál vásárolható meg.

A program a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jön létre.
NKA

Az esemény Facebookon
Regisztrációs link

Kaszap Szabadegyetem

További hírek
Cimkék