Egészség- és Szociális Tudományi Kar
A globális kihívásokra adott helyi válaszok foglalkoztatták pénteken a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán megrendezett konferencia résztvevőit.
A Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatához kapcsolódó eseményen szó esett a koraszülésről, a betegséggel küzdő gyermekek és családjaik támogatásáról és az iskolai szociális segítő tevékenységről is.
Vincze Gábor dékán a tudományos élet jelentőségét hangsúlyozta, egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyulai nagy lépést tett az ezirányba az elmúlt időszakban. Nemcsak a hallgatói létszám emelkedett jelentősen, hanem mesterszakot is indítottak.
A konferencián hangsúlyozták, az egészséggel kapcsolatos és szociális tudományterület is jelentős váltoásokon ment át az elmúlt időszakban.
Forrás: Gyula TV