Hirek

Nyílt nap a szegedi Teológiai Karon – 2023. január 18-án

Január 18-án Szegeden, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Kara Nyílt napon várta az érdeklődő középiskolásokat, a továbbtanulni vágyókat és a hozzátartozókat.

A programot Prof. Dr. Dux Lászlónak, egyetemünk rektorának köszöntő gondolatai nyitották meg.

Dr. Kovács József dékán, tanszékvezető, főiskolai tanár, általános helynök, szemináriumi rektor köszöntötte a jelenlévőket, bemutatta a Gál Ferenc Egyetemet, valamint annak Teológiai Karát, külön is kiemelve a keresztény értékek fontosságát, továbbá felhívta a figyelmet Egyetemünk tudományos tevékenységére.

Dr. Thékes István főiskolai tanár tájékoztatta a jelenlévőket az Erasmus ösztöndíjról, Theolingua nyelvvizsgáról, illetve intézményünk idegennyelvi képzéseiről.

Csikós-Kumbor Dominika katolikus teológus szakos hallgató bemutatta a Kar és az Egyetem által indítani kívánt szakokat, illetve jelentkezési lehetőségeket.

Gonczlik Ákos hittanár-nevelőtanár szakos hallgatónk ismertette a hallgatói ösztöndíj-lehetőségeket. Mesélt Erasmus útján szerzett élményeiről, tapasztalatairól, a Hallgatói Önkormányzat változatos és izgalmas programjairól.

Kerekasztal-beszélgetés keretein belül Szűcs Klára, Olasz Csaba és Kónya Mihály egykori hallgatóink engedtek bepillantást szakmai életútjukba.

Az Egyetemről készült bemutató-filmet is megtekinthették az érdeklődők.

A személyes kérdések megválaszolását követően a Kar könyvtárának megtekintésére is lehetőség nyílt, öröm számunkra, hogy ezzel a lehetőséggel is éltek a jelenlévők.

Köszönjük a nagyszámú érdeklődőknek, hogy részt vettek a Teológiai Kar Nyílt napján.

Reméljük szeptemberben találkozunk!

További hírek
Cimkék