Egészség- és Szociális Tudományi Kar
A Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara hagyományteremtés céljából második alkalommal szervezett adománygyűjtő szakmai kirándulást. Ebben a félévben az úti célunk Sárospatak volt, a célintézmény pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ, Sárospataki Idősek és Fogyatékosok Otthona. Adománykérő levél alapján ruházatra és ágyneműre volt a legnagyobb szükségük a lakóknak. Ezt követően körülbelül egy hónapos adománygyűjtést szerveztünk, melynek helyszíne az Egészségtudományi Intézet könyvtára volt. A felajánlásokat ide gyűjtöttük egészen április 27-ig. Az adományok szép számmal érkeztek, melyeket folyamatosan válogattunk és külön zsákokba helyeztünk a könnyebb szállítás céljából. Az indulás előtti napon a végleges mennyiség mindenkit meghatott, hiszen reménykedtünk, hogy nagy csomaggal érkezhetünk, de ennyi ember önzetlen segítségére mi sem számítottunk. Ezért köszönettel tartozunk a Lőkösházi Gondozási Központnak, a Bokatex Kft.-nek és azoknak a magánszemélyeknek, akik nagylelkűségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az adománygyűjtést siker koronázza. Kis csapatunk május 5-én reggel, az előző este összekészített adományt felpakolva indult útnak és első állomása a célintézmény volt. Csatlósné György Zsuzsanna, vezető ápoló fogadott minket, vezetett körbe az intézményben és mesélt a mindennapokról. Ezúton szeretnénk megköszönni neki, az Intézmény vezetésének, és a lakóknak, hogy beengedtek a kis világukba és mi is egy kis időre részesei lehettünk az életüknek. Az intézménylátogatást követően megtörtént az adományok átadása, az utunknak talán azon nagyon fontos része, az a pillanat, amely mindennél többet ért. Teréz anya szavaival élve: „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk nagy szeretettel.” Szívből adni a legtisztább, legnemesebb dolog, egy olyan érzés, melyet át kell élni, elmesélni lehetetlen.
Az ápoló és szociális munka szakos hallgatók mellett, az egészségturisztikát tanuló hallgatóinknak is készültünk szakmai programmal. A Hotel Bodrog Wellness**** hotelben szálltunk meg, ahol másnap Bágyi Péter szállodavezető fogadott minket egy rendkívül színvonalas szakmai előadással és szállodalátogatással. Betekintést nyerhettünk az Észak magyarországi turizmus rejtelmeibe, a borok és termálvizek világába. Mennyi mindenre kell annak figyelni, aki egy szálloda adottságait jól szeretné kihasználni. Mennyire ismernie kell a szálloda múltját, vendégkörét és mennyire nyitott szemmel kell ahhoz járnia, hogy az esetleges igényeket jól fel tudja mérni. A szállodalátogatás során képet kaptunk a különböző szobatípusokról és azok közötti különbségekről, a szolgáltatások sokszínűségéről és a szálloda további terveiről. Ezúton szeretnénk neki megköszönni, hogy a szállás biztosításával és a másnapi előadással hozzájárult a szakmai kirándulás sikeréhez.
Összességében szeretnénk megköszönni a Főiskola azon lelkes hallgatóinak és oktatóinak a segítségét, akik nélkül ez a szép és tartalmas hétvége nem valósulhatott volna meg. Ismét megtapasztalhattuk, hogy az összefogásban hatalmas erő rejlik, és ha hiszünk benne, minden ajtó kinyílik a megfelelő időben.