Hírek
Együttműködési megállapodást írt alá 2020. november 10-én a Gál Ferenc Egyetem a Gyulai, és a Békéscsabai Szakképzési Centrummal.
Dr. Kozma Gábor rektor képviseletében Bíró Gyula képzésfejlesztési igazgató, illetve a Gyulai Szakképzési Centrum képviseletében Kovács Zsuzsanna főigazgató asszony látta el szignójával a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban az ünnepélyes aláíráson az együttműködési dokumentumot.
A Békéscsabai Szakképzési Centrummal Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Mokos termében került sor az aláírásra, ahol az egyetem képzésfejlesztési igazgatója, illetve a szakképzési centrum főigazgatója, Mucsi Balázs látta el kézjegyével az együttműködési dokumentumot. A békéscsabai ünnepélyes aláírást megtisztelte jelenlétével és köszöntő szavaival Varga Tamás, Békéscsaba város alpolgármestere.
Az együttműködési megállapodások stratégiai együttműködést jelentenek az intézmények fejlesztési politikájában, az új szakképzési törvény adta lehetőségek figyelembe vételével erősebb kooperáció indulhat meg a partnerek között, öt képzési területen, így az egészségügyi, a szociális, az idegenforgalom és turizmus, a gazdaság és a pedagógusképzés területén.
Az együttműködés célja, hogy a Gál Ferenc Egyetem, mint Békés megye felsőoktatási intézménye, a régió meghatározó tudományos szereplője, a munkaerőpiac számára képzettebb, jobban felkészített szakembereket biztosítson, képezzen úgy, hogy a fiatalok a megyében maradjanak, itt találjanak továbbtanulási lehetőséget. Az együttműködések az átjárhatóságot segítik, elsősorban a technikumba járó középiskolai tanulók számára a felsőoktatásba. Ennek támogatására az egyetem és a szakképzési centrumok közös képzésfejlesztési munkacsoportokat hoznak létre, amelybe az egyetem oktatói, képzésfejlesztési szakemberei mellett a középiskolák tanárai is bevonásra kerülnek, közös tartalomfejlesztéssel és képzési bemeneti és kimeneti követelmények összehangolásával támogatva egymás munkáját. A középfokú intézmények az együttműködés értelmében támogatják az egyetem rekrutációs tevékenységét.
(Fotó: Bencsik Ádám, Lehoczky Péter)
Sajtómegjelenés