Egészség- és Szociális Tudományi Kar
Az elmúlt héten a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara és a Közép Kelet-Európai Rekreációs Társaság közös szervezésében rendezték meg a III. Leisure Konferenciát. A konferencia „Aktívan előre című” nyitó előadásában Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkára mutatta be mindazon lehetőségeket, mely az elmúlt években valósult meg az aktív és ökoturizmus, valamint a mozgásos rekreációs programok érdekében. Ezt követően a konferencia hét szekciójában ismerkedhettek meg az érdeklődők „A rekreáció színezeteivel” a szellemi rekreáció legújabb kutatási eredményein keresztül, egészen a gerontológia és az aktív öregedés kérdésköréig. A konferencián tizenegy hazai egyetem képviseltette magát, többek között a Gál Ferenc Egyetem is.
Az „Egészségturizmus” szekciót az Egészség- és Szociális Tudományi Karról Dr. Beke Szilvia dékánhelyettes, főiskolai tanár vezette, mely szekcióban Dr. Árpási Zoltán dékán, főiskolai tanár „Minőségi szabadidő eltöltésének lehetőségei a metaverzumban?!” című előadásában a jövő turizmusának és lehetőségeinek egy új dimenziójával ismerkedhettünk meg, ami sokakban számos érdekes kérdést vetett fel.