Hirek
Szegeden az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában rendezték meg az éves országos ERASMUS-koordinátori találkozót és kongresszust. A november 8. és 10. között megtartott rangos eseményen a felsőoktatás nemzetköziesítésének minden szegmense jelen volt és az előadás sorozat minden lényeges területet és témát érintett. A szünetekben és az esti programok során a nemzetköziesítési szakemberek pedig eszmecseréiken hasznos tapasztalatokat oszthattak meg egymással. A GFE két oktatója, az intézményi ERASMUS-koordinátor Csefkó Monika és a külügyi főtitkár Dr. Thékes István is előadást tartottak. Csefkó Monika a genial.ly felület sokszínű, az Erasmus+ promócióban is felhasználható lehetőségeit mutatta be, köztük az egyetemek körében egyre népszerűbb Erasmus+ Kisokost, míg Dr. Thékes István a KA2 projektek előkészítéséről és megvalósításáról prezentált. Intézményünk számára jelentőséggel bírt mindkét előadás, mivel a GFE aktívan jelen van a felsőoktatási nemzetköziesítési folyamataiban.