Hirek

A békéscsabai Szent Györgyi Albert Technikum pályaorientációs napján jártunk

A békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum 2024. március 27-én pályaorientációs napot rendezett, melyen a Gál Ferenc Egyetemet Dr. Beke Szilvia dékánhelyettes, Dr. Sándor Zita egyetemi docens, Lonovics László főiskolai docens, Kővári Katalin tanulmányi előadó és Pribék Dávid ESZK kari hallgató képviselte.
A Technikum tanulói megismerkedhettek az Egyetem képzési kínálatával, tájékoztatást kaptak a pontszámításról, ezen belül az intézményi többletpontokról. Az iskola profiljának megfelelően elsősorban az egészségtudományi és pedagógiai képzések kerültek a központba, de a nyomdaipari tanulók a gazdasági képzések iránt is érdeklődtek.
A rendezvényen a tanulók betekintést kaptak egy-egy hivatás mindennapjaiba, ezentúl több időpontban is élhettek az Egyetem által biztosított felvételi tájékoztatás lehetőségével, köszönetet ezért Tálas Csaba igazgató úrnak, valamint az intézmény munkatársainak.

További hírek
Cimkék