Hirek

DIPLOMAÁTADÓ ÜNNEPSÉG A PEDAGÓGIAI KARON

2024. június 15-én került sor a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar diplomaátadó ünnepségére Szarvason az Evangélikus Ó-templomban. Az ünnepség résztvevőit elsőként Prof. Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora köszöntötte, aki gratulált a végzős hallgatóknak sikeres tanulmányaikhoz, diplomájuk megszerzéséhez, és megköszönte a Kar oktatóinak, munkatársainak a tanév során végzett eredményes munkájukat. Dr. Katona Krisztina, a Pedagógiai Kar dékánja köszöntőjében visszatekintett az elmúlt 3-4 év eseményeire, a diploma megszerzéséhez vezető közös útra, és a végzős hallgatókat Pázmány Péter egy gondolatával bocsátotta útra, miszerint „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek / Csupán tiszta szív és sok, sok szeretet.”
Az ünnepséget megtisztelte Hodálik Pál leendő polgármester és Babák Mihály Szarvas város polgármestere is. Polgármester úr a diplomák átadását követően köszöntötte a friss diplomásokat, az Egyetem közösségét és a megjelent kedves vendégeket, beszéde végén pedig – a hagyományoknak megfelelően – a végzős hallgatókat Szarvas város tiszteletbeli polgáraivá fogadta.
Az ünnepségen közreműködtek az Egyetem Gyakorló Intézményének gyermekei: az ünnepség résztvevői számára Balla Piroska: Tanítómnak című versét a Búzavirág csoportos Gombkötő Léna és Nemcsényi Zselyke szavalták, felkészítőjük: Fabóné Nagy Andrea szakvezető óvodapedagógus volt. A pályára lépő pedagógusokat Simon Diána első osztályos tanuló köszöntötte Békés Márta: Mire jók a versek? című alkotásával. Felkészítője: Aszódi Márta szakvezető tanító volt.
A diplomaátadó alkalmával oktatói és hallgatói kitüntetések átadására is sort került. A Gál Ferenc Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetést vett át Dr. Szilvássy Orsolya tanszékvezető főiskolai tanár, oktató, tudományszervező, a hallgatók tehetséggondozásában végzett munkájáért és a nemzetiségi képzés érdekében kifejtett kimagasló tevékenységéért. Rektori dicséretben részesült Almási Annamária, a Kar gazdasági főelőadója, a Gál Ferenc Egyetemen és annak jogelőd intézményeiben végzett több, mint három évtizedes gazdasági-pénzügyi területen végzett munkájáért.
A Gyakorló Intézmény nevelőtestülete által alapított LEGKIVÁLÓBB TANÍTÓJELÖLT és LEGKIVÁLÓBB ÓVODAPEDAGÓGUS-JELÖLT címet vehették át az Egyetem frissdiplomás hallgatói. A legkiválóbb óvodapedagógus-jelölt díjat Varga Dorina hallgató kapta a szakma iránti elkötelezettségének elismeréseként, a legkiválóbb tanítójelölt címmel járó díjat pedig Varga Lili vehette át a pálya iránti elhivatottságának elismeréseként. Magyarország óvodapedagógus képzést folytató intézményei minden évben egy hallgató delegálásával részt vesznek a „Rózsa Borka Alapítvány” által 1992 óta meghirdetett megmérettetésen. Az alapítvány díjára minden évben a végzős óvodapedagógus jelölt hallgatók pályázhatnak. Karunk ebben az évben is küldött olyan végzős hallgatót, aki az óvodai gyakorlatban és elméletben magas szintű felkészültséggel rendelkezik. Egyetemünket 2024-ben Behan Gréta Ajándék képviselte, aki eredményes munkájáért könyvjutalomban részesült.
Gratulálunk végzett hallgatóinknak!

 

További hírek
Cimkék