Hirek
A kolozsvári Szent Mihály-plébániával közösen a Szeged-Csanádi Egyházmegye, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, valamint a Krónika Intézet egy határokon átívelő kezdeményezést indított, hogy méltó módon emlékezzenek meg a 20. századi Magyarországon, illetve Erdélyben szolgálatot teljesítő és hitükért üldözött egyházi elöljárókról, vértanúságukról.
A 2026-ig tervezett programsorozat részeként a kolozsvári középiskolások számára egy kézműves pályázat is meghirdetésre került, és a pályázat díjazottjai, mintegy 30 középiskolás fiatal és kísérő pedagógusaik egy többnapos magyarországi nyereményúton vehettek részt. A nyereményút keretén belül látogatott el a népes csoport a Gál Ferenc Egyetem szegedi épületébe december 4-én.
A kolozsvári csoportot Prof. Dr. Dux László rektor úr személyesen köszöntötte, majd az egyetem képzéseit Kovács Katalin oktatási igazgató asszony mutatta be nekik. Ezt követően Serfőző Levente atya, a Teológiai Kar dékánhelyettese, oktatási helynök tartott előadást Györgypál Albert vértanú atya életéről, kapcsolódva a pályázati kiírás témájához. Az előadást követően a résztvevők Kövécs Ildikó könyvtárvezető kalauzolásában ismerkedhettek meg a Teológiai Kar könyvtárával, majd egy 3 állomásos, játékos foglalkozáson vehettek részt, ahol nemcsak az adventi és karácsonyi témakörhöz kapcsolódóan kellett feladatokat teljesíteniük, hanem a GFE bemutatkozó kisfilmjéhez és Gál Ferenc életéhez kapcsolódó totót is kitölthettek. Az interaktív foglalkozást követően minden kolozsvári vendég nemcsak élményekkel, hanem egy GFE-s ajándékcsomaggal is gazdagabb lett.