Hirek

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA A GÁL FERENC EGYETEM PEDAGÓGIAI KARÁN

A Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karán 2024. november 28-án Tudományos Diákköri Konferencia volt. A konferencia nyitásaként a Pedagógiai Kar énekkara Aradi Zsolt oktató vezényletével tartott rövid koncertet. A TDK konferencia két szekcióba zajlott, ahol 11 hallgató mutatta be kutatását szakmai zsűri előtt, és jutott tovább az országos versenyre.
Az első szekcióban a szakmai zsűri tagjai Dr. katona Krisztina f. tanár, dékán, Dr. Sebestyén Krisztina adjunktus, Dr. Szalókiné Dr. Zima Ildikó adjunktus és Bíró Gyula c. e. docens, főigazgató voltak. Első helyezést ért el Csongrádiné Bambach Bernadett óvodapedagógus hallgató „A zenei nevelés, zenei tehetséggondozás az óvodában és az óvodáskorúak életében (Az Orff koncepció és a zongora megjelenése)” című előadásával (témavezető Aradi Zsolt tanársegéd). Második helyezett lett Stolczenbergerné Fekete Anikó óvodapedagógus hallgató „A három Huta kétnyelvűség: Bükkszentlászló, Bükkszentkereszt, illetve Répáshuta” című kutatásával (témavezető Szarka Péter f. docens). Harmadik helyezést értek el Szilágyiné Szabados Edit és Ilyés-Makra Katalin tanító szakos hallgatók „A digitális kultúra oktatásában megjelenő robotika és annak hatása” című előadásukkal. (témavezető Szabóné Dr. Balogh Ágota e. docens). Különdíjat kaptak Soczó Daniella tanító szakos hallgató „Írástanulás közben elkövetett helyesírási hibák elemzése” (témavezető Szarka Péter f. docens) és Merse Dolli Tímea óvodapedagógus hallgató „Zöld Óvoda Ficánkoló módra” (témavezető Dr. Kerepeczki Éva adjunktus) című kutatásukra.
A második szekció szakmai zsűrije Dr. Fest Sarolta Prof. Emerita, Dr. Szilvássy Orsolya f. tanár, tanszékvezető, Dr. Kerepeczki Éva adjunktus és Dr. Bábosik Zoltán e. docens voltak. Első helyezést ért el Kissné Pap Kata tanító szakos „A koraszülöttség mértéke és későbbi hatása az általános iskola alsó tagozatos iskolai teljesítményére” című előadása (témavezető Dr. Lestyán Erzsébet e. docens). Második helyezett lett Csordás Ramóna Erzsébet tanító szakos hallgató „Különlegesen az általánosban avagy autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyermekek” című vizsgálata (témavezető Dr. Lestyán Erzsébet e. docens). Harmadik helyezést ért el Mányi Zsolt tanító szakos hallgató „A család és a környezet szerepe a cigány tanulók nevelésében és oktatásában” című előadása (témavezető Dr. Lestyán Erzsébet e. docens és Szabóné Dr. Balogh Ágota e. docens). Különdíjat kaptak Galuskáné Lónyai Anikó óvodapedagógus hallgató „Szlovák nyelv és hagyományok ápolása Bükkszentkereszten” (témavezető Dekrét Márta nyelvtanár) és Papp Éva óvodapedagógus hallgató „A Jászkun hagyományok ápolása a kunszentmártoni Szent Anna Katolikus Óvodában” című kutatásukra.
Ezúton is gratulálunk az előadóknak és sikeres versenyzést kívánunk az Országos Tudományos Diákköri konferencián.

SZBÁ

 

A rendezvény „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” című, NTP-HHDTK-24 azonosítójú pályázati program keretében valósult meg.

 

 

 

További hírek
Cimkék