Hirek
Január 15-én Szegeden, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Kara Nyílt napon várta az érdeklődő középiskolásokat, a továbbtanulni vágyókat és a hozzátartozókat.
A nyílt napot Prof. Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora nyitotta meg, majd Dr. Serfőző Levente dékánhelyettes köszöntő gondolataival folytatódott az esemény.
Dr. Thékes István külügyi főtitkár által bemutatásra került a népszerű Erasmus program és annak számos lehetősége, előadása után pedig Csikós Dominika titkársági referens ismertette az Egyetem képzéskínálatát.
A Hallgatói Önkormányzat részéről Básty Dorottya EHÖK elnök az értékes ösztöndíj lehetőségekről, a Hallgatói Önkormányzat tevékenységéről és a színes egyetemi életről mesélt a jelenlevőknek. Előadása során említést nyert az idén másodjára megrendezett Hallgatói Bál, illetve a szokásos gasztro programok is. Az érdeklődők az Egyetemről készült bemutató-filmet, valamint a 2024-es év különleges programsorozatairól készült videókat is megtekinthették.
Zsíros Szanna, egykori és jelenlegi hallgatónk izgalmas előadás keretében mesélt a GFE-n töltött éveiről és pozitív tapasztalatairól, valamint arról, hogyan fér meg egymás mellett a vallás és a tudomány.
A bemutatók végén sor került a nyereményjáték sorsolásra, a szerencsés nyertesek között értékes elektronikai eszközöket és 1 db SZIN bérletet sorsoltunk ki. Ezúton is gratulálunk a nyereményekhez!
A nyereményjátékot követően a résztvevőknek volt lehetőségük kérdéseket feltenni az elhangzottakkal kapcsolatban, a személyes kérdések megválaszolását követően pedig Kövécs Ildikó könyvtárvezető segítségével a Kar könyvtárának megtekintésére is lehetőség nyílt.
Köszönjük az érdeklődőknek, hogy részt vettek a Teológiai Kar Nyílt napján.
Reméljük, szeptemberben találkozunk!