Gazdasági kar
Nagyszabású tudományos konferenciát szerveztek Tavaszi szél vizet áraszt címmel szerdán a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán. A rendezvényhez megemlékezés is kapcsolódott: tavaly hunyt el a legendás tanárnő, dr. Micheller Magdolna professor emerita, aki pont szerdán lett volna 80 éves, a tiszteletére egy emlékpadot avattak.
Szerdán lett volna 80 éves dr. Micheller Magdolna professor emerita, ő indította útnak annak idején a Tavaszi szél vizet áraszt konferenciát – ismertette dr. Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai Gazdasági Karának dékánja.
Emlékpadot helyeztek ki dr. Micheller Magdolna tiszteletére
Hozzátette, hogy Írországban voltak egy szakmai úton, ahol azt tapasztalták, hogy elhunyt tanárok, professzorok emlékére padokat helyeznek ki, innen jött a gondolat, hogy a tavaly elhunyt legendás tanárnő tiszteletére tegyék meg ezt a békéscsabai campuson. A távlati tervek között szerepel, hogy egy sétányt alakítanak ki a területen, és további padokat tesznek ki.
Elmondta, hogy igyekeznek továbbvinni azt a szellemiséget, gondolatiságot, amit képviselt dr. Micheller Magdolna. Ilyen a Tavaszi szél vizet áraszt tudományos konferencia is, amelyet most az emlékezéssel ugyancsak egybekötöttek.
Igazi egyéniség volt a legendás tanárnő
A konferencia nyitányára dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora online jelentkezett be. Hangsúlyozta, hogy példaértékű, kimagasló életművet hagyott a következő nemzedékekre dr. Micheller Magdolna, igazi egyéniség volt, aki sokat tett a békéscsabai képzések sikeréért.
Az emlékezés mellett a tudományt ünnepelték
A társszervező Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága Békés Vármegyei Tudományos Testülete elnöke, dr. Rákóczi Attila szerint most kettős volt a konferencia célkitűzése: egyrészt megemlékezés dr. Micheller Magdolnáról, aki nemcsak kiváló tanár, hanem remek ember is volt, másrészt pedig a tudomány ünneplése.
Forrás: beol.hu
További sajtómegjelenés: behir.hu