Hirek
Április 7-én ünnepi megemlékezést tartottak a szegedi Juhász Gyula Általános Iskolában a költő születésének 138. évfordulója alkalmából. Az esemény meghívott vendége volt Dr. Thékes István, a Gál Ferenc Egyetem főiskolai tanára, aki személyes kötődését is megosztotta a diákokkal: Juhász Gyula leszármazottjaként, a költő unokahúgának unokájaként szólt az iskola tanulóihoz és pedagógusaihoz.
Előadásában Juhász Gyula emberi oldalát is közelebb hozta a hallgatósághoz.
– „Visszahúzódó, félénk gyerek volt, nem nagyon szeretett a gyerekek játékaiban részt venni. Viszont nagyon jó tanuló volt, és a verselést már nagyon korán kipróbálta” – emlékezett vissza Thékes István családi történetek alapján.
A tanulók megtudhatták azt is, hogy Juhász Gyula költői nyelve mennyire különleges volt:
– „Juhász Gyulának elképesztően magas szókincse volt. Jókai Mórnak van a legkiemelkedőbb nagyságú szókincse, amit használt a regényeiben, de Juhász Gyula is körülbelül 60–65 ezer szót használt a verseiben” – hangsúlyozta kollégánk, aki a költő testvérének, Juhász Endrének a dédunokája.
Összehasonlításképp: egy átlagos ember mindennapi szóhasználata körülbelül 20 ezer szóra korlátozódik.
Az előadás során az is elhangzott, hogy Juhász Gyula szívében különleges helyet foglalt el Szeged, és egyik nagy álma volt, hogy taníthasson a városban. Bár barátja, Babits Mihály a Vedres-iskolában kapott tanári állást, Juhász Gyulának ez az álma sajnos sosem válhatott valóra.
A megemlékezés az iskola névadó költőjének méltó tisztelete volt, amelyen keresztül a diákok személyes történeteken keresztül ismerhették meg a költő életét és munkásságát.