Október 21-én a gyulai Göndöcs Benedek Katolikus Technikum pályaorientációs napján jártunk, a rendezvényt Fekete Szabolcs igazgató úr nyitotta meg, ezt követően a diákoknak bemutatásra került a fenntartó Gál Ferenc Egyetem.

Dr. Árpási Zoltán főiskolai tanár a Gazdasági Kar dékánja a Kar pénzügyi, gazdasági és műszaki alapképzési szakjait, a pénzügy, számvitel és a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzéseit és a felvételi követelményeket mutatta be.

Dr. Beke Szilvia főiskolai tanár, dékánhelyettes és Dr. Homoki Andrea intézetvezető, főiskolai tanár az Egészség- és Szociális Tudományi Kar ápolás, betegellátás – ápoló, egészségügyi szervező, és szociális munka szakokat, a képzésekre történő jelentkezés feltételeit és az Erasmus lehetőségeket ismertette.

Kovács Katalin egyetemi oktatási igazgató a Pedagógiai Kar a pedagógus alapszakjait, valamint a Teológiai Kar hitéleti alap-, és mesterképzéseit, a belső felvételi követelményeit ismertette. A Technikum valamennyi végzős diákjának kiválóan szervezett eseményen szóltak a GFE nemzetközi és belső ösztöndíjairól, a hallgatói egyetemi életről is.

Köszönjük hogy részt vehettünk a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum pályaorientációs napján!